Csak érzés vagyok:
roppant vitorla, egy pici magé,
s ezer szél fúj – De hova? Mi felé?

Azt adja a világ,
amit belelát a kíváncsiság.

Rab vagyok a titkok között,
melyeket úgy hívnak, hogy: Én.

Legyek bár vendég a hazámban
és koldus a föld kerekén,
a szépnek, amit láttam, így is
örök gazdája vagyok én.

Lettél, ami vagy:
szűrő lettél, a legszebb-szabadabb
szeretkezés érzékeiden át
a mindenséggel: Te meg a Világ.

Nyugodt és boldog szeretnék lenni én is; mint mindenki. Szerény kívánság? Mégis elérhetetlen, mégis megközelíthető csupán. Rendben lennünk a világgal és saját magunkkal! A feladat első része is nehéz, még nehezebb, ingatagabb a második.

Időtlen fények közt repűltem a
fényszigettenger porszemszigetén
szigetporszemek fényporszeme, én.