Idén 60 éve lesz már, hogy 1957. október 3-án 14.55 perckor Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költőnk sorsa beteljesült. A család tagjai, az utódok azóta MINDEN ÉVBEN ebben a percben a sírhelynél találkoznak.
Erre a személyes és családias megemlékezésre azonban minden Szabó Lőrinc rajongót nagy szeretettel várnak. A halál pillanatában egy (kis) harang szólal meg. Ezután egy-egy vers kerül elmondásra – a verseket néha a Szabó Lőrinc Iskolák egyikéből érkező diák, néha egy barát, néha akár “ismeretlenül” is odalátogató Szabó Lőrinc rajongó mondja el, spontán módon, ha éppenséggel úgy érzi ezzel szeretné megtisztelni a költőt és emlékét.
Ezt a hagyományt nem törte meg semmi az elmúlt 60 évben – és akik ott álltak évről-évre a sírnál tudják, hogy az elmúlt 6 évtizedben csak egyszer (egyetlen egyszer) fordult elő, hogy ne sütött volna ki a nap. Még amikor egész nap borús időjárás volt is, a harang megkondulásának percében mindig ránk mosolygott egy napsugár.
Az évek telnek. Először azok mentek el, akik még személyesen ismerték a nagy költőt. Aztán azok is, akik a család korai tagjaival voltak szoros kapcsolatban.
NE HAGYJUK HOGY EGY ILYEN HAGYOMÁNY KIKOPHASSON!
Az esemény kötetlen, sallangoktól mentes, családias, személyes. Legalább annyira szól a költőről, mint azokról, akik úgy érzik, szívesen állnának egy pár percet sírja mellett, Szabó Lőrincre, ill. a tőle-általa kapott saját élményeikre emlékezve.
A költő unokája Réka, és dédunokái Luca, Zsombor és Lia, Lóci özvegye, Éva, a család közeli barátai és a Szabó Lőrinc Alapítvány régi támogatói nagy szeretettel várják idén is a kedves “újonc” érdeklődőket.
SZABÓ LŐRINC ALAPÍTVÁNY ÉS EMLÉKSZOBA 